Blogok / breki's blog / Levél Kövér Lászlónak, Károlyi szobrának eltávolítására tett ígéretével kapcsolatban
Címzett: Dr. Kövér László Választmányi Elnök Úr
FIDESZ – Magyar Polgári Szövetség
Feladó: Szociáldemokrata Ifjúsági Mozgalom (SZIM) Országos Elnöksége
„Történelmi” Szociáldemokrata Párt (SZDP) Országos Elnöksége
Tisztelt Kövér László Választmányi Elnök Úr!
A Magyar Hírlap csütörtöki számában megjelent véleményével kapcsolatban keressük Önt levelünkkel.
A SZIM és az SZDP, mint két történelmi, szociáldemokrata formáció az elmúlt 120 évben tartani tudta magát ahhoz, amit a nemzethű baloldaliság a vállára rakott. Ebből az elmúlt 20 esztendő sem volt számunkra könnyű misszió. Misszió, hiszen Kéthly Anna és sok ezer elvbarátunk öröksége a rendszerváltás során azzá zsugorodott. A honi baloldalt privilégiumaként kezelő, azt (is) a rendszerváltozás során privatizáló posztkommunista hálózati szövetség mindent megtett azért, hogy a magyar szociáldemokrácia ne tölthesse be eleve elrendelt és születésénél fogva vitt szerepét. Közben mindent elhagytak, amit másfél évszázad munkásmozgalma kiizzadt és véresen elért övéi, a nemzet testének baloldala és egésze számára.
Mindenképpen örülünk annak, hogy a rendszerváltó, demokratikus alapokon szerveződő erők ezt mégsem felejtették el. Azt, hogy van ennek a nemzetnek egy egészséges, demokratikus alapokon álló baloldala, annak minden vívmányával, áldozatával, kiállásával és persze hibájával együtt. Örülünk annak, hogy az Elnök Úr rávilágított arra: Kéthly Anna baloldalisága nem említhető egy lapon mindazzal, amivel ma azonosítani kénytelen a magyar a „baloldaliságot”. Nem a nemzethű baloldali lélek nyomorúsága ez.
Károlyi Mihály sorsának elemzése, munkásságának megítélése valószínűleg adhat vitára alapot egy polgári-keresztény és egy szociáldemokrata érzelmű szellemi bázis között, ugyanakkor a „vörös gróf” nem a szociáldemokraták kötelékében politizált, így életútjának eredőjét a köztéri szobrok tekintetében nem kívánjuk meghatározni.
Kéthly Anna esetében ugyanakkor – természetesen – üdvözöljük felvetését, s alkalmasint teljes mellszélességgel támogatjuk is azt.
Mi az elmúlt évtizedekben bőrünkön éreztük azt, mennyire mostoha történet a „magyar baloldal” számára a szocdem alternatíva. A mersz nagyon is megvolt arra, hogy Kéthly nevével fémjelezzék pártalapítványukat, ezt pont az SZDP hiúsította meg. (Magyar Nemzet 2003. október 11.)
Varga László (régi „demokrata néppártos”, kereszténydemokrata) képviselő Barátunk, aki nagyon tisztelte pártunk és mozgalmunk küldetését, szóval Ő volt az, aki Ön előtt többször utalt arra, hogy a lopott holmi ezen a téren visszajár. Kiállt a szocialisták ilyen irányú névváltoztatása ellen is, sajnos pont ebben a folyamatban szólította el őt az Ég.
A SZIM és az SZDP a kialakult helyzetben mindent meg kíván tenni azért, hogy a baloldal kiheverje 6 évtizedes traumáját, s dinamikus erővel, de a múlt áldozatainak és tapasztalatainak a vértjével szálljon harcba igazáért, céljaiért.
Bízunk benne, hogy – az Öreg Kontinenshez méltó módon – Hazánkban is helyére fogja tenni a Sors és a Jóisten a fogalmakat és a tartalmakat. A baloldalon is.
Ebben mi mindenképpen partnerek leszünk, amennyiben arra sor kerül.
A magyar szociáldemokraták nevében, köszönettel és Barátsággal:
Budapest; 2010. június 10.
A Szociáldemokrata Ifjúsági Mozgalom (SZIM) Országos Elnöksége nevében:
Pelle Tamás Tóth László
A „Történelmi” Szociáldemokrata Párt (SZDP) Országos Elnöksége nevében:
Sztankovánszki Tibor Bácskai Sándor
- breki's blog
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
